~SeoYeon pov.~
- Egy pillanat és megyünk! - Válaszolta NamJoon, és jelzett a fiúknak, hogy ideje elindulni.
A fiúk Gwacheon-ba készülődtek. Velük tartottam én is, mivel a nagymamám ott él, és gondoltam, hogy most épp alkalmas, hogy meglátogassam. Nem engedte Bang PD-nim, hogy egy autóban utazzak a fiúkkal. Valamiért úgy érzem, már nem nagyon örül annak, hogy én és TaeHyung együtt vagyunk. Persze, ezt teljesen megértem, mivel a BTS nemsokára debütálni fog. A fiúknak meg lesz tiltva, hogy barátnőjük legyen, ezért próbálnak minket már most elválasztani egymástól, amennyire tudnak. A csapat beszállt az autóba, én pedig utánuk mentem egy másikkal. A kocsiban egyedül én voltam, volt egy kis időm gondolkodni. Elgondolkodtam azon, hogy vajon mi lesz debütálás után. Tényleg nagyon örülök, hogy sikerül nekik, de az, hogy szakítanunk kell TaeHyung-al nagyon elszomorít. Teher lennék a fiúknak és Bang PD-nim-nek is. Hogy eltereljem gondolataimat, elkezdtem zenét hallgatni.
~TaeHyung pov.~
- Ahh, érzem, hogy jól fogunk szórakozni! - kezdett el mozgolódni HoSeok.
- Biztos szuper lesz. - Válaszolta NamJoon, majd elővett egy könyvet, és elkezdett olvasni.
- A debütálás előtt jól fog esni egy kis pihenő. - tette hozzá YoonGi.
- Neked biztos. - mondta JungKook, célozva YoonGi lustaságára.
A fiúk rajtam kívül mind izgatottak voltak az utazás miatt. Ma valamiért nagyon nincs jó kedvem. A nagy zaj amit csaptak kezdett idegesíteni, inkább az ablak felé fordultam, és lehunytam a szemeim.
- Tae, jól érzed magad? - kérdezte JiMin, majd a kezét a vállamra tette. Bólintottam. - Hát oké, ha baj van én itt vagyok. - szólt kedvesen, majd visszafordult a többiekhez.
Nem volt kedvem velük társalogni. Az ablakhoz hajtottam a fejem, és próbáltam aludni.
Pár perc múlva kiáltást hallok. Mire felkaptam volna a fejem, egy nagy löketet éreztem, és hirtelen minden elsötétült.
~Eközben SeoYeon~
A zeneszámok egymás után játszódtak le a fülemben. Próbáltam nem szerelmeset hallgatni, mert az csak visszaterelné a gondolataimat. Mikor már körülbelül a 3. dal ért véget, kis csend után elindult Adele-től a Someone Like You. Gyorsan leakartam állítani, és helyette keresni egy másikat. A telefonom le van kódolva, én pedig egyre idegesebben próbálom azt feloldani, de folyamatosan elrontom. Mire felfigyelek, már túl közel voltam az előttem álló autóhoz. Neki ütköztem.
~Másnap reggel~
~SeoYeon pov.~
Iszonyatos fejfájásra ébredtem. A szemhéjaim nehezek voltak, mintha valaki téglákat rakott volna rájuk. Nem tudtam mozgatni a végtagjaimat. Mikor kinyitottam a szemeim, egy nő állt előttem orvosi ruhában.
- Jó reggelt. Örülök, hogy felébredtél. - mosolygott rám és az arcomat simogatta.
- Hol vagyok? - nyögtem ki nagy nehezen. Nagyon fáradtnak éreztem magam, fájt mindenem.
- Kórházban vagy, autóbalesetet szenvedtél. Ne félj, most már minden rendben lesz. - mosolygott tovább.
- Autó... autóbalesetet? - a hangomon hallani lehetett az ijedséget.
A hölgy a mellettem lévő asztalra nézett, amin lapok voltak. Elkezdte őket olvasni, majd visszafordult hozzám.
- Emlékezetkiesést szenvedtél. Egy kis idő múlva valószínűleg visszatérnek majd az emlékeid. Ne aggódj. - a mosoly újra visszatért arcára - Hozhatok esetleg valamit? - kérdezte barátságosan.
- Vizet kérnék. - nagyon nehéz volt beszélni. A hölgy bólintott, majd kiment.
Az arcomon könnycsepp folyt végig. Fogalmam sem volt hogy ki vagyok, mi a nevem, hány éves vagyok, honnan jöttem. Hirtelen egy fiú lépett be a terembe. Vizespohár volt a kezében, és felém tartott. Megállt előttem.
- Szia, JiMin vagyok. - mosolygott rám, majd folytatta - Hoztam neked egy pohár vizet. Segítsek felülni? - nyújtotta felém a kezét.
Bólintottam, majd nehézkesen elhelyezkedtem. Biztos voltam benne, hogy ő nem ápoló, mert nem úgy volt felöltözve. Ő is betegnek látszott, mivel be volt gipszelve a keze.
- Tudod ki vagyok? - kérdezte, miközben ittam. Nagyon jól esett az a pohár víz, mindjárt könnyebb volt megszólalni.
- Nem. - válaszoltam - Te ismersz engem? - kérdeztem kíváncsian, JiMin szemeit fürkészve, hátha beugrik valami vele kapcsolatosan.
- Igen. Jó barátok vagyunk. Ha még nem mondták volna, a neved Lee SeoYeon, 18 éves vagy. Kár, hogy nem emlékszel semmire. - zsebre rakta a kezét - Azóta ismertük egymást amióta te meg... - hirtelen félbehagyta mondanivalóját -vagyis, körülbelül 2 és fél éve. Én is abba a balesetben sérültem meg ahol te. Rajtunk kívül még heten sebesültek meg, a sofőrt is beleszámítva. Igazából, Gwacheon-ba utaztunk, mikor történt ez az egész. Tudod, nem sokára akart volna debütálni a csapatunk, de ez a baleset mindent elrontott. - mesélte JiMin.
- Csapat? Mi egy banda vagyunk? - kérdeztem meglepődve, majd a poharat az asztalra raktam.
- Ja, nem. - nevetett - Heten vagyunk egy csapatban. Te pedig mint az "együttes barátja" jöttél velünk, külön kocsiban. A mi autónk ment elől, és az nekiment az előttünk lévőbe, te meg a saját kocsiddal hátulról jöttél nekünk. Még talán az szerencse is, hogy csak te és TaeHyung sérültetek meg súlyosan.
- Vele mi történt? - kérdeztem kíváncsian.
- Ugyan az ami veled, csak ő még nem kelt fel. - válaszolta JiMin, kissé idegesen.
