Hátradőltem az ágyamban, lehunytam szemeimet, és pár perc után elaludtam.Mikor felkeltem, a telefonom 8:10-et jelzett. Rengeteget aludtam. A szemeimet megdörgöltem, majd mikor sikerült végre rendesen felébrednem, TaeHyung-ot láttam. Az ajtó mellett ült, és ugyan úgy mint tegnap, szívókapálcán keresztül itta az üdítőjét.
~SeoYeon pov.~
Rögtön felismertem őt. A telefonját bújta, én pedig nem szerettem volna a terem másik felébe kiabálni, hogy fent vagyok. Elővettem a saját mobilom, majd TeaHyung-nak címezve elküldtem egy üzenetet, "Felébredtem." szöveggel. Pár másodperc múlva, az arckifejezéséről állapítottam meg, hogy sikeresen megérkezett az SMS. Meglepetten rám nézett, majd mosolyogni kezdett. Integettem neki, ő pedig felém vette az irányt.
Nyögdécselve az ágyam szélére ült.
- Szia! - aranyosan mosolygott.
- Szia! - nevettem fel.
- Még tegnap megígérted, hogy meglátogatsz, de aztán nem jöttél. Gondoltam akkor eljövök én.
- Tényleg, el is felejtettem. - mondtam, majd eszembe jutott, hogy mi is történt előző nap.
- Biztos forgalmas napod volt. - mondta nevetve, amire én is megerőltettem egy kisebb mosolyt.
- Neked sikerült már emlékezni valamire? - kérdeztem kicsivel később.
- Nem, sajnos. - mondta elszomorodva - Neked?
- Van, hogy beugrik valami, de nem nagyon értem ezeket a képeket. - elhallgattam egy pillanatra - Ja, és nézd a hátterem. - felé tartottam a telefonom kijelzőjét - Te és én.
- Honnan tudod, hogy én vagyok? - kérdezte a kép fürkészése közben.
Ezután előkerestem a galériámból azt a képet, amin már tisztán látszott az arca. TaeHyung kivette a kezemből a telefont, és közelebbről is megfigyelte.
- Valószínűleg közel álltunk egymáshoz, ha már ez volt a háttérképed. - felelte miközben felém nyújtotta a mobilom - Sajnos, az én telefonomból minden ki lett törölve a névjegyzékeken kívül. Csak annyit tudok magamról amennyit a fiúk elmeséltek. - mondta rosszkedvűen.
- Nekem az üzeneteim, a fényképeim és a videóim is megvannak. Nagyon sok képem van veletek, és olyanokkal akikre nem emlékszem. - mondtam, és közben a fényképeimet nézegettem.
- Ez én vagyok. - szólalt meg TaeHyung, mikor néhányszor felismerte magát - És itt is!
Azt a videót is végignéztük, ahol egy puszit nyom a kamerába. Úgy mint én, ő is meglepődött, főleg az utolsó mondatán. Egy kis ideig nem szóltunk semmit, kínosan néztük tovább a telefon képernyőjét.
- Ez furcsa. - szólalt meg TaeHyung komolyan.
- Annyira zavaró ez az egész, a fiúk sem mondanak semmit...
- Vagy csak nem akarnak mondani semmit. - vágott a szavamba, és jó mélyen a szemeimbe nézett - Az is lehet, nem?
Egy pillanatra elhallgattam.
Talán igaza van. Mi van akkor, ha a srácok titokban akarják tartani a múltunk néhány fontos részét? Például, amiről JiMin és SooJun beszélt, nagy jelentősége volt a baleset előtti életemben? Ennyire gáz, vagy kínos lenne, hogy jobb ha inkább nem tudok róla?
Elegem van, meg fogom kérdezni JiMin-től, hogy miről beszéltek!
- SeoYeon, itt vagy? - mosolygott TaeHyung - Hol járnak gondolataid? - felnevetett.
- Ja, bocsánat. - mondtam kissé riadtan - Csak elgondolkoztam... Lehet, hogy igazad van.
- Mindegy, legalább te már jutottál valamire, nekem meg még semmire sem sikerült emlékeznem. - sóhajtozott - Van valami trükköd, vagy mi?
- Nincs semmi. - mosolyogtam - Van, hogy megérintek valamit, és eszembe jutnak dolgok. De sok minden nekem sem ugrott még be, sőt alig pár emlék.
- Megérintesz valamit?
- Igen.
- Akkor... Fogd meg a kezem, vagy az arcom. - majd felém tárta mind két tenyerét, lehunyta szemeit és széles mosolyra húzta ajkait.
Meglepetten néztem rá, végül észrevettem, hogy nem viccel.
Félénken, óvatosan megfogtam mind két kezét, és koncentrálni próbáltam. Gyönyörű, vékony ujjai kezem alatt lassan kiegyenesedtek. Meglepetten meleg volt a tenyere.
Lehunytam szemeimet én is, és emlékezni próbáltam.
Lágyan fogtam kezeit, mintha félnék, hogy eltöröm őket. TaeHyung kicsit erősebbet szorított rajta, amire megrezzentem.
- Nem, sajnos. - mondta elszomorodva - Neked?
- Van, hogy beugrik valami, de nem nagyon értem ezeket a képeket. - elhallgattam egy pillanatra - Ja, és nézd a hátterem. - felé tartottam a telefonom kijelzőjét - Te és én.
- Honnan tudod, hogy én vagyok? - kérdezte a kép fürkészése közben.
Ezután előkerestem a galériámból azt a képet, amin már tisztán látszott az arca. TaeHyung kivette a kezemből a telefont, és közelebbről is megfigyelte.
- Valószínűleg közel álltunk egymáshoz, ha már ez volt a háttérképed. - felelte miközben felém nyújtotta a mobilom - Sajnos, az én telefonomból minden ki lett törölve a névjegyzékeken kívül. Csak annyit tudok magamról amennyit a fiúk elmeséltek. - mondta rosszkedvűen.
- Nekem az üzeneteim, a fényképeim és a videóim is megvannak. Nagyon sok képem van veletek, és olyanokkal akikre nem emlékszem. - mondtam, és közben a fényképeimet nézegettem.
- Ez én vagyok. - szólalt meg TaeHyung, mikor néhányszor felismerte magát - És itt is!
Azt a videót is végignéztük, ahol egy puszit nyom a kamerába. Úgy mint én, ő is meglepődött, főleg az utolsó mondatán. Egy kis ideig nem szóltunk semmit, kínosan néztük tovább a telefon képernyőjét.
- Ez furcsa. - szólalt meg TaeHyung komolyan.
- Annyira zavaró ez az egész, a fiúk sem mondanak semmit...
- Vagy csak nem akarnak mondani semmit. - vágott a szavamba, és jó mélyen a szemeimbe nézett - Az is lehet, nem?
Egy pillanatra elhallgattam.
Talán igaza van. Mi van akkor, ha a srácok titokban akarják tartani a múltunk néhány fontos részét? Például, amiről JiMin és SooJun beszélt, nagy jelentősége volt a baleset előtti életemben? Ennyire gáz, vagy kínos lenne, hogy jobb ha inkább nem tudok róla?
Elegem van, meg fogom kérdezni JiMin-től, hogy miről beszéltek!
- SeoYeon, itt vagy? - mosolygott TaeHyung - Hol járnak gondolataid? - felnevetett.
- Ja, bocsánat. - mondtam kissé riadtan - Csak elgondolkoztam... Lehet, hogy igazad van.
- Mindegy, legalább te már jutottál valamire, nekem meg még semmire sem sikerült emlékeznem. - sóhajtozott - Van valami trükköd, vagy mi?
- Nincs semmi. - mosolyogtam - Van, hogy megérintek valamit, és eszembe jutnak dolgok. De sok minden nekem sem ugrott még be, sőt alig pár emlék.
- Megérintesz valamit?
- Igen.
- Akkor... Fogd meg a kezem, vagy az arcom. - majd felém tárta mind két tenyerét, lehunyta szemeit és széles mosolyra húzta ajkait.
Meglepetten néztem rá, végül észrevettem, hogy nem viccel.Félénken, óvatosan megfogtam mind két kezét, és koncentrálni próbáltam. Gyönyörű, vékony ujjai kezem alatt lassan kiegyenesedtek. Meglepetten meleg volt a tenyere.
Lehunytam szemeimet én is, és emlékezni próbáltam.
Lágyan fogtam kezeit, mintha félnék, hogy eltöröm őket. TaeHyung kicsit erősebbet szorított rajta, amire megrezzentem.
~TaeHyung pov.~
Nem tudtam miért nem meri erősebben fogni a kezeimet. Mikor kicsit jobban megszorítottam, úgy tűnt, mintha kissé megijedt volna. Remélem ez azért volt, mert eszébe jutott valami.
- Ahh, semmi! - szólalt fel csalódottan SeoYeon.
- Akkor próbáld az arcomon.
- Biztos? Nem fog kicsit hülyén kinézni? - nevetve nézett rám.
- Emlékezni akarunk, nem? - vontam fel a szemöldököm, amire csak bólintott.
Óvatosan az orcáimra helyezte két kezét, és mutatóujjaival végigsimította szemöldökeimet. Hüvelykujját végighúzta a szemhélyaimon, majd az ujjait az állam felé vezette.
Hirtelen érezni kezdtem szívdobogásom, és úgy éreztem, hogy egyre melegebb van. Megkapartam torkomat, amire elrántotta kezeit.
- Bocsánat! - szólalt fel ijedten.
- Semmi baj! - válaszoltam feszülten majd hátrébb csúsztattam magam az ágyon.
Szegény, azt hitte, hogy zavar amit csinál, viszont...
Inkább élveztem.
- Gondolom most sem sikerült. Talán visszajövök később. Most megyek, valószínűleg már keresnek a termemben. - földet nézve az ajtó felé vettem az irányt.
Minnél előbb kiszerettem volna mászni ebből a kínos helyzetből.
Hirtelen érezni kezdtem szívdobogásom, és úgy éreztem, hogy egyre melegebb van. Megkapartam torkomat, amire elrántotta kezeit.
- Bocsánat! - szólalt fel ijedten.
- Semmi baj! - válaszoltam feszülten majd hátrébb csúsztattam magam az ágyon.
Szegény, azt hitte, hogy zavar amit csinál, viszont...
Inkább élveztem.
- Gondolom most sem sikerült. Talán visszajövök később. Most megyek, valószínűleg már keresnek a termemben. - földet nézve az ajtó felé vettem az irányt.
Minnél előbb kiszerettem volna mászni ebből a kínos helyzetből.
~SeoYeon pov.~
- Basszus! - suttogtam idegesen, miután kiment.
Fejemet a kezemmel támasztottam, és azon gondolkoztam, hogy minek mentem bele, hogy elkezdjem fogdosni az arcát. Legalább sikerült volna valamire emlékeznem, de nem.
