2. Rész

- Még talán az szerencse is, hogy csak te és TaeHyung sérültetek meg súlyosan.
- Vele mi történt? - kérdeztem kíváncsian.
- Ugyan az ami veled, csak ő még nem kelt fel. - válaszolta JiMin, kissé idegesen. 

~ JiMin pov.~

- Ohh, értem. Remélem minél előbb magához tér. - alig észrevehetően mosolygott SeoYeon.
- Én is. - majd lehajtottam a fejem.
- És... azt nem tudod, hogy miért nincsenek itt a szüleim? - szólalt meg kis csend után, kissé félénken. 
- Nem tudom. Bár, amióta ismerlek, egyszer sem meséltél a szüleidről. Szerintem nem tartottátok a kapcsolatot. A váróteremben nem volt senki, mielőtt még ide bejöttem volna. Ha gondolod megnézem. - a hüvelykujjammal az ajtóra mutattam.
- Megtennéd? - mosolygott SeoYeon. Látszott rajta, hogy kicsit kínos neki, hogy még én is többet tudok róla, mint saját maga. 
Bólintottam, majd kinéztem az ajtón. Csak Jin és HoSeok ült a székeken. Gondoltam behívom őket, hogy ők is kicsit beszélgessenek SeoYeon-nal. A kezemmel intettem nekik, majd elindultak felém. Mikor beléptünk az ajtón, SeoYeon meglepődötten figyelt bennünket. 
- Szia! - köszönt Jin kis mosollyal az arcán. 
- Szia! - ismételte HoSeok, majd leült az ágyra - Tudod, hogy ki vagyok? - elkezdett aranyosan pislogni és integetni.
- Nem. Talán, ti a testvéreim vagytok? - kérdezte SeoYeon csodálkozva.
- Ahh, daebak! Te tényleg mindent elfelejtettél! - Hajolt közelebb hozzá HoSeok. 
- Ne csináld már! Ez természetes, hogy nem emlékszik rád. - húzta volna vissza a karjánál Jin HoSeok-ot, de hirtelen visszakapta a kezét - Áu! - kiáltott fel.
- Jól vagy? - fordultam Jin-hez, aki  a kezét fájlalta.
- Igen, csak nagyon fáj. Nem mintha a betegségem miatt nem lenne, de a baleset óta sokkal érzékenyebb. - mondta, az ujjaira nézve.
- Egyébként rajtuk kívül senki nem volt a váróteremben. - tértem vissza még az előző témához. 
- Ohh, értem. Ti esetleg nem tudtok valamit a családommal vagy a barátaimmal kapcsolatban? - látszott SeoYeon-on, hogy kétségbeesett - Valamiért azt érzem, hogy a bandán kívül nem is voltak ismerőseim. Van még valaki aki jól ismer? Barátom nem volt? - tette fel egymás után a kérdéseket. 
Erre egyikünk sem válaszolt. Bang PD-nim megtiltotta, hogy elmondjuk SeoYeon-nak vagy Tae-nek, hogy együtt voltak. Azt mondta, hogy jobb ez így, hogy nem emlékeznek egymásra, csak megkönnyíti a dolgunkat. Ha meg visszatérnek az emlékeik, remélhetőleg már nem fogják egymás iránt ugyanazt érezni. 
- Elég jóban voltál SooJun-nal. Talán felhívhatnánk. - szólalt meg HoSeok. - Barátod meg nem volt. -  mondta, miközben a padlót nézte.
Mihelyst ezt kimondta HoSeok, egy doktornő benyitott hozzánk.
- Elnézés a zavarásért, de meg kellene vizsgálnom a beteget. Addig kitudnának menni a váróterembe? - mondta az ajtóban állva.
- Persze. - válaszolta Jin, majd magukra hagytuk őket.

~SeoYeon pov.~ 

A doktornő megvárta míg kimennek a fiúk, majd elkezdte olvasni a lapokat az asztalomon. 

- Lee SeoYeon, ugye? - nézett rám a szemüvege felett.
- Azt hiszem. - válaszoltam bizonytalanul.
Kicsit még olvasgatta a papírokat, majd elkezdett vizsgálni. 
- Az emlékeid majd remélhetőleg visszatérnek. De ehhez kitartás és türelem kell. Jó lenne, ha még pár napot bennmaradnál a kórházban. Körülbelül egy hetet. Pár vizsgálatot még el kell végeznünk. - mondta a doktornő, az ellenőrzés után.
- Rendben. És muszáj itt bent feküdnöm? Szeretném egy kicsit megmozgatni a lábaimat. - közben gyengéden megnyomkodtam a lábszáramat.
- Csak ha elég erősnek érzed magad hozzá. Akkor is csak a büféig vagy a mosdóig. 
- Rendben. - válaszoltam boldogan. 
Megvártam amíg a doktornő mindent feljegyzett magának és kiment a teremből. Egy kicsivel később kimentem a mosdóba. Mikor benyitottam, magamat láttam egy tükörben. Elég ijesztő volt. Nem az, hogy hogy nézek ki, hanem, hogy ilyen arccal éltem 18 évet, és tényleg nem emlékszem semmire. Közelebb mentem a tükörhöz, és elkezdtem vizsgálni az arcomat. Kezemmel végigsimítottam a homlokomat, az orromat és az államat. Amióta felkeltem, nem is gondoltam arra, hogy vajon, hogy is nézhetek ki. Talán nem is érdekelt annyira. Lehet, hogy a baleset előtt sem törődtem az ilyen dolgokkal? Számított-e nekem a külső, vagy csak is a belső szépséget kerestem másokban?
Rengeteg kérdés merült fel bennem, mikor a tükörben magamat néztem. Lehet meg kellene keresnem JiMin-t, hogy meséljen magamról egy kicsit. Miután elvégeztem a dolgomat a mosdóban, elindultam megkeresni őt. Miközben sétáltam, rengeted kórterem előtt mentem el. Az ablakokon keresztül belehetett látni a betegekre. Az egyik kórterem előtt ült JiMin és öt fiú. Közülük még megismertem két valakit, akivel az előbb beszéltem. Köszöntem nekik, ők pedig kicsit ijedten néztek rám.

~ JiMin pov.~

- Hé, az ott nem SeoYeon? - mutatott JungKook egy fehér ruhás lányra, aki épp felénk sétált. 

- De, az ő. - mondta nyugodtan NamJoon.

- Nem vagy ideges? Mi lesz ha bemegy TaeHyung-hoz és eszébe jut minden? - idegeskedett HoSeok.

- Nem hiszem, hogy egy pillantástól ez előfordulna. - válaszolta.

- Sziasztok! - köszönt SeoYeon. - Csak a segítségeteket szerettem volna kérni. Szeretnék legalább egy valamit találni, amiről beugrik egy emlék. - mondta félénken, közben a ruhájából kiálló cérnadarabbal játszadozott.

- Hát, végülis... megpróbálhatjuk... - szólt HoSeok, közben figyelve a többiek arckifejezését. 

Több válasz nem érkezett. 

- Itt ki van? - fordult az egyik ajtóhoz SeoYeon.

- Ott? Kim TaeHyung. Akiről meséltem, hogy szintén elvesztette az emlékezetét. - mondtam kicsit félénkebben. 

Igazából, én is aggódom, hogy visszatérnek az emlékeik. Sokkal jobb ez így, minthogyha el kellene választani őket egymástól. 

- Bemehetek hozzá? Csak kíváncsi vagyok. - erre a kérdésre már összenéztünk a fiúkkal.

- Persze, csak nyugodtan. - válaszolta NamJoon, mintha nem is érdekelné az egész. 

SeoYeon szép lassan bement, és becsukta maga után az ajtót. Nem láttunk, és nem is hallottunk semmit.

- Mond NamJoon, téged tényleg nem izgat ez az egész? - kérdezte YoonGi, kicsit idegesen.

- Hogyne érdekelne? De viszont nem tilthatjuk meg neki, hogy bemenjen, mert azt furcsállná. Egyébként is, Bang PD-nim azt nem mondta, hogy ne engedjük, hogy találkozzanak egymással. - világosított fel minket NamJoon. 

- Ebben tényleg igazad van. Viszont nem kellene valakinek bemennie? - tettem fel a kérdést.

- De, lehet. - mondta sóhajtva Jin.

Ebben a pillanatban nyílik az ajtó, és kilép SeoYeon. 

- Srácok, azt hiszem sikerült valamire emlékezem!