5. Rész

Unalmamban elővettem a telefonomat. A jelszavamat kérte, amire még mindig nem sikerült rájönnöm. Amit magamról tudtam az a születési dátumom volt. Gondoltam magamban, végül is megpróbálhatjuk. 19950616. A jelszó helytelen. Próbáljuk meg újra. 16061995. A telefonom feloldódott.

~SeoYeon pov.~

Leblokkoltam. Az izgatottság átjárta az egész testem, nem tudtam mit nézzek meg először. Nehéz volt felfogni, hogy ekkora szerencsém van. Legelőször a Facebook-ra mentem rá, de sajnos ki voltam jelentkezve, az E-mail címemet és a jelszavamat pedig nem tudtam. Az üzeneteimet néztem meg utána. Legtöbb levél a szolgáltatómtól jött, valamint SooJun-tól, JiMin-től, TaeHyung-tól és még pár olyan embertől, akit nem is ismertem. Ezekkel az emberekkel és SooJun-nal csak találkákról beszélgettem, JiMin-nel viszont olyan témákról, ami sokkal jobban felkeltette az érdeklődésem:

"Vedd fel, kérlek! 

Jimin, én kérlek téged, hogy értsd meg, ez nem

 mehet így tovább!

Könyörgöm, csak egyszer vedd már fel végre azt a rohadt telefont, mindent el fogok neked magyarázni!"

Egyre jobban idegesítenek a JiMin-nel kapcsolatos emlékeim. Valamiért azt érzem, hogy volt köztünk valami, és ezt minél előbb muszáj lesz tőle megkérdeznem. Több üzenetet nem küldtünk egymásnak. Az is lehet, hogy kitöröltem őket.

TaeHyung üzenetei igazából csak arról szóltak, hogy mikor tudunk találkozni egymással. Csak az a meglepő, hogy körülbelül kétnaponta találtunk ki közös programokat.
Az üzeneteim után a fényképeimet és a videóimat néztem meg. Egyetlenegy mappám volt, amiben 95 kép. Elkezdtem végignézni őket, a legtöbbön BTS tagokkal szerepelek. Körülbelül a felénél járhattam, mikor a háttérképemhez értem. Akármennyire próbáltam kibogozni, hogy ki is lehet velem a fényképen, egyszerűen nem tudtam rájönni. Egy kis rész látszott csak hajából, fekete pólójából és sötétkék sapkájából. Körülbelül két percig nézegettem ezt a képet, mire továbbhajtottam. Ekkor éreztem csak hülyének magamat, mert már a következő képen teljesen látszott a fiú arca. Nem takarta el semmivel a fejét, tátott szájjal nézett a kamerába. TaeHyung volt az, nekem meg csak egyet kellett volna hajtanom, hogy rájöjjek. Magamban kicsit felnevettem, és aztán azon kezdtem el gondolkozni, hogy miért is pont a közös képünk a háttérképem.
 Vajon ő volt a legjobb barátom? Nem tudom. Meg kell keresnem JiMin-t, és pár dolgot meg akarok kérdezni tőle.
Egy videóhoz érkeztem, amit le is játszottam. A videó elején HoSeok táncolt és valamit énekelt, a háttérben pedig a fiúk nevetése hallatszott. Később hozzácsatlakozott TaeHyung is, majd a videó végén felém közelített, és a kamerához nyomott egy puszit, majd felém hajolva súgta, hogy "Gyere, te is kapsz egyet!". Itt véget is ért a felvétel. Kicsit meglepődtem Tae utolsó mondatán, de azt gondoltam, hogy csak viccelődött.
Még egy pár kép volt hátra, majd nem tudtam tovább hajtani.
A hívásnaplómban egymás után sorakoznak a nem fogadott hívások JiMin-től. Ez nagyon meglepett.
A fényképek nézegetése közben megéheztem, majd elmentem a büféhez kaját venni. Miközben a lépcsőn lefelé igyekeztem, csak a lábaimat figyeltem. Az előttem lévő lépcsőfokra valaki lerakta a lábát, ami kicsit felriasztott gondolkodásomból. Egy férfi lába volt, fekete papucsban. Meglepetésemre TaeHyung volt az, majd mikor észrevette az arcom, nagyot mosolygott, kikerült és elindult fel a lépcsőn.
- TaeHyung! - szóltam utána, majd szép lassan megfordult.
- SeoYeon? - nézett rám kérdő tekintettel.
Körülbelül én is olyan fejet vághattam mint ő, meglepődtem, hogy felismert.
- Honnan tudod a nevem? - kérdeztem csodálkozva.
Elnevette magát, majd elővett egy telefont és elkezdte nyomkodni. A névjegyzékében kutatott, majd egy névnél megállt. Felém tartotta a telefont, és a nevemre mutatott majd a névjegyképre, amin vele voltam.
- Innen. - mosolygott, amire én is elkezdtem mosolyogni - Feljössz a termembe beszélgetni? - mondta kis idő után, miközben szívókapálcán keresztül szürtyölgetett valamit.
- Persze, de előbb megyek és eszek valamit, mert nagyon éhes vagyok. - mondtam nevetve, amire TaeHyung csak bólintott.
A büfében megláttam JiMin-t, ahogy a telefonjába bújva nézeget valamit. Gyorsan megvettem azt amit szerettem volna, majd mosolyogva odasiettem hozzá.
- Te még mindig a kórházban vagy? - ültem le mellé.
- Hm? - nézett rám meglepetten.
- Semmi. - mosolyogtam - Mit nézel annyira? - hajoltam közelebb a telefonjához, de ő gyorsan lekapcsolta.
Megköszörülte a torkát majd elrakta a telefont.
- Bocsánat. - feleltem elszégyelve magam, amire nem reagált semmit.
Igazából láttam, hogy a fényképeit nézegette, bár nem tudom, hogy miért nem engedte, hogy lássam őket.
- JiMin... Kérdezni szeretnék valamit. - szólaltam meg később kicsit félénken.
- Itt vagyok. - mondta sóhajtva, látszott rajta, hogy valamiért nincs jó kedve.
- Régen mi volt köztünk? - tettem fel a kérdést bátortalanul.

~JiMin pov.~

- T-tessék? - meglepődtem. 

Elfordult tőlem, látszott, hogy neki is kezd kínossá

válni ez a beszélgetés. Beletúrt a hajába, felém fordult majd folytatta.

- Mielőtt még elájultam, beugrott valami. Te meg én veszekedtünk, valami olyasmit mondtál, hogy miért nem tudok elfelejteni valakit. Aztán nemrég sikerült feloldanom a telefonom kódját, és elég furcsa üzeneteket találtam, és rengeteg nem fogadott hívást tőled. Eltudnád mondani, hogy mi is ez az egész? - Az utolsó mondatot kihangsúlyozta, majd a válaszomra várt.

Tehetetlenségemben elkezdtem az ujjaimmal játszani, és a földet bámulni.

Nekem kellett volna megszólalnom, de mikor szólásra nyitottam a számat, mindig elbizonytalanodtam. 

- Remélem ettől sikerül visszaemlékezned. - suttogtam.
Felé fordultam, a szemeibe néztem. A maszkomat az állam alá húztam, nagy levegőt vettem, majd egyre közelebb hajoltam ajkaihoz.