Ebben a pillanatban nyílik az ajtó, és kilép SeoYeon.
- Srácok, azt hiszem sikerült valamire emlékeznem!
~SeoYeon pov.~
A teremben négyen voltak. Az ágyak végére volt ragasztva mindegyikőjük neve. Szép lassan mindegyik előtt elsétáltam, közben figyeltek engem, és én is figyeltem őket. Az ablak melletti ágyon aludt egy fiú, akinek "Kim Tae Hyung" volt az ágyára írva. Őt kerestem. Valószínűleg még nem kelt fel a baleset óta. Mikor megláttam a feliratot, gyorsan odasétáltam hozzá. A homloka le volt ragasztva, az ajkai szárazak voltak, infúzió volt a karjához kötve. Az asztalához léptem, amin csak egy telefon volt, és papírok. A lapokon adatok voltak róla, meg valami szöveg, amit nem tudtam kiolvasni, mert nagyon csúnyán volt írva. Gondolom azok az orvos jegyzetei lehettek. Visszatértem a lap tetejére, ahol az adatok sorakoztak:
Teljes név: Kim Tae Hyung
Születési dátum: 1995. 12. 30. (18 éves)
Itt abbahagytam az olvasást. December 30. Hirtelen beugrott egy kép.
A kanapén ültünk a fiúkkal, kályhafény mellett. Mindenki vastagon volt felöltözve, valószínűleg tél volt.
- Boldog szülinapot Tae! - mondja hatalmas mosollyal az arcán egy fiú, akit még az előbb láttam JiMin-nel. Egy becsomagolt dobozt ad át a mellettem ülő srácnak.
- Köszönöm Jin-hyung, nem kellett volna! - veszi át nagy örömmel, majd megöleli.
- Akkor most én jövök! - felkeltem, és én is átadtam neki egy ajándékot.
Itt megszakadt a kép.
Valószínűleg TaeHyung születésnapját ünnepeltük. Végre sikerült valamire emlékeznem. Elindultam az ajtó felé, hogy gyorsan elmeséljem ezt a többieknek, csak még egyszer visszapillantottam TaeHyung-ra.
- Vajon mit kaphattál tőlem? - gondoltam magamban, majd mosollyal az arcomon kimentem a fiúkhoz.
- Srácok, azt hiszem sikerült valamire emlékeznem! - mondtam izgatottan, bár a többiek arcán inkább ijedséget láttam.
- Mi jutott eszedbe? - kérdezte JiMin meglepődve.
- Szülinapot ünnepeltünk. Ha jól emlékeztem te adtad át az ajándékot TaeHyung-nak. - mutattam az egyik fiúra - Te vagy Jin, ugye?
- Igen, én vagyok. - válaszolta.
- Aztán én is átadtam neki a saját meglepetésem. Többre már sajnos nem emlékszem. - folytattam izgatottan.
- Ennyi? - kérdezte JiMin.
- Igen. Tudom nem olyan sok, de én már ennek is örülök. - mosolyogtam.
A fiúk arcáról eltűnt az ijedség. Nem tudom, hogy miért aggódnak ennyire ha az emlékeimről van szó.
- Tényleg, el is felejtettünk bemutatkozni. - szólalt meg Jin. - SeokJin vagyok, bár ezt az előbb már megtudtad. - mosolygott.
Majd mindenki egyessével bemutatkozott. Azt is elmondták, hogy kinek mi a művészneve, és, hogy milyen poziciója van a bandában.
- Mikor is debütáltatok volna? - kérdeztem érdeklődően.
- Úgy volt, hogy körülbelül másfél hónap múlva fogunk Bangtan Sonyeondan néven. Most kezdődtek volna a fotózások meg a debütáló videoklip felvétele is, de tolódni fognak. Főleg így, hogy TaeHyung elvesztette az emlékezetét, meg JiMin sem állhat kamerák elé törött kézzel, vagy YoonGi lila foltokkal az arcán. - sorolta NamJoon.
- Értem. Remélem azért minél előbb sikerülni fog nektek.
- Lee SeoYeon! Hova tűntél? Téged kereslek mindenhol! Gyere gyorsan, látogatód jött! - idegeskedett egy nővérke a hátam mögött.
- Máris megyek! - nagyon kíváncsi lettem - Látogató? Vajon ki lehet? - gondoltam tovább magamban.
Elköszöntem a fiúktól, majd követtem a nővérkét. Mikor a kórtermemhez értünk, egy lány állt az ágyam mellett.
- SeoYeon! - kiálltott fel mikor meglátott, majd odaszaladt hozzám és megölelt.
Elég furcsa volt. Kicsit meglepődtem, hogy egy vadidegen ölelget. Vagyis, biztos nem volt az, de én nem emlékeztem rá.
- Jól érzed magad? Bocsáss meg, hogy nem jöttem előbb, de JiMin csak nemrég hívott, hogy mi történt veled. - hadarta a lány miközben elsétáltam az ágyamig és leültem.
- Mi is a neved? - kicsit kínosan éreztem magam.
- SooJun vagyok. Régen legjobb barátnők voltunk. - elszomorodott - Kár, hogy semmire nem emlékszel amit együtt csináltunk.
- Hát mesélj. Lehet eszembe jut valami. - mosolyogtam és megfogtam a kezét.
SooJun rengeteg közös pillanatot elmesélt. Azt mondta, hogy már egész kiskorom óta ismertem őt. Együtt jártunk általános és középiskolába is. Ott ismertem meg TaeHyung-ot, és így lett aztán ilyen szoros a kapcsolatom a bandával is. Kértem, hogy meséljen rólam is egy kicsit. Állítólag nagyon szerettem csavarogni, ezért sem lepődött meg, hogy nem vagyok a kórtermemben. Imádtam álmodozni, orvos akartam lenni. Szerettem másokon segíteni. Sokat válogattam, rengeteg idő volt, mire eldöntöttem valamit.
- Tényleg, ezt még a váróteremben adták nekem. Kérték, hogy adjam oda neked. - majd egy telefont nyújtott felém - Ez a tied. Az autódban találták.
Gyorsan elvettem tőle, majd felkapcsoltam. A háttérképemen én voltam egy fiúval. Sajnos, a srác arca nem látszódott rendesen, mert eltakarta a hajammal. A telefon le volt kódolva, ezért nem tudtam felnyitni.
- Ő ki? - mondtam izgatottan, a háttérképemet nézve.
- Mutasd csak. - majd maga felé fordította a telefont - Fogalmam sincs. A hajadtól nem látszik semmi.
- Ezek szerint volt barátom. Te nem tudsz erről valamit? - hangomon hallatszott, hogy kicsit felidegesedtem.
- Nem. - felelte lehajtott fejjel.
- Hogyhogy nem? Te voltál a legjobb barátnőm, nem igaz? Biztos mondtam valamit róla. Vagy még a kódot sem mondtam el, hogy hogy tudnám ezt felnyitni? - kezdtem egyre idegesebben beszélni SooJun-nal.
- Tényleg nem tudom! Igazából, már elég régóta csak Skype-on beszéltunk. Körülbelül fél éve elköltöztem Szöulból.
Mihelyst kimondta ezeket SooJun, újból eszembe jutott egy emlék:
- Biztos nem jössz velem? Sokkal nyugisabb az a környék, mint a főváros. - mondta SooJun, miközben az autójába pakolta a bőröndöket.
- Nem. Jobb ha itthon maradok. - mosolyogtam.
- De azért majd tartani fogjuk a kapcsolatot, ugye? - kérdezte, miközben megölelt.
- Biztosan.
- SeoYeon? Itt vagy? - mozgatta a vállamat SooJun.
- Jajj, igen. Bocsi. És bocsánat azért is, hogy az előbb felidegesedtem. - mondtam nyugodtabban.
- Semmi baj, gondolom milyen rossz lehet most a helyedben.
- Nem valami szuper. Nincs kedved kajálni menni? - tettem fel a kérdést, miközben korgott a gyomrom.
- De, mennyünk. - nevetett.
Evés után SooJun-nak el kellett mennie. Megígérte, hogy majd legközelebb is meglátogat. Miközben a termem felé tartottam, előttem sétált két orvos. Arról beszélgettek, hogy az egyikük egy lányt megy kivizsgálni, a másikuk pedig egy emlékezetkiesésben szenvedett fiút, aki most kelt fel először mióta behozták.
- Mi jutott eszedbe? - kérdezte JiMin meglepődve.
- Szülinapot ünnepeltünk. Ha jól emlékeztem te adtad át az ajándékot TaeHyung-nak. - mutattam az egyik fiúra - Te vagy Jin, ugye?
- Igen, én vagyok. - válaszolta.
- Aztán én is átadtam neki a saját meglepetésem. Többre már sajnos nem emlékszem. - folytattam izgatottan.
- Ennyi? - kérdezte JiMin.
- Igen. Tudom nem olyan sok, de én már ennek is örülök. - mosolyogtam.
A fiúk arcáról eltűnt az ijedség. Nem tudom, hogy miért aggódnak ennyire ha az emlékeimről van szó.
- Tényleg, el is felejtettünk bemutatkozni. - szólalt meg Jin. - SeokJin vagyok, bár ezt az előbb már megtudtad. - mosolygott.
Majd mindenki egyessével bemutatkozott. Azt is elmondták, hogy kinek mi a művészneve, és, hogy milyen poziciója van a bandában.
- Mikor is debütáltatok volna? - kérdeztem érdeklődően.
- Úgy volt, hogy körülbelül másfél hónap múlva fogunk Bangtan Sonyeondan néven. Most kezdődtek volna a fotózások meg a debütáló videoklip felvétele is, de tolódni fognak. Főleg így, hogy TaeHyung elvesztette az emlékezetét, meg JiMin sem állhat kamerák elé törött kézzel, vagy YoonGi lila foltokkal az arcán. - sorolta NamJoon.
- Értem. Remélem azért minél előbb sikerülni fog nektek.
- Lee SeoYeon! Hova tűntél? Téged kereslek mindenhol! Gyere gyorsan, látogatód jött! - idegeskedett egy nővérke a hátam mögött.
- Máris megyek! - nagyon kíváncsi lettem - Látogató? Vajon ki lehet? - gondoltam tovább magamban.
Elköszöntem a fiúktól, majd követtem a nővérkét. Mikor a kórtermemhez értünk, egy lány állt az ágyam mellett.
- SeoYeon! - kiálltott fel mikor meglátott, majd odaszaladt hozzám és megölelt.
Elég furcsa volt. Kicsit meglepődtem, hogy egy vadidegen ölelget. Vagyis, biztos nem volt az, de én nem emlékeztem rá.
- Jól érzed magad? Bocsáss meg, hogy nem jöttem előbb, de JiMin csak nemrég hívott, hogy mi történt veled. - hadarta a lány miközben elsétáltam az ágyamig és leültem.
- Mi is a neved? - kicsit kínosan éreztem magam.
- SooJun vagyok. Régen legjobb barátnők voltunk. - elszomorodott - Kár, hogy semmire nem emlékszel amit együtt csináltunk.
- Hát mesélj. Lehet eszembe jut valami. - mosolyogtam és megfogtam a kezét.
SooJun rengeteg közös pillanatot elmesélt. Azt mondta, hogy már egész kiskorom óta ismertem őt. Együtt jártunk általános és középiskolába is. Ott ismertem meg TaeHyung-ot, és így lett aztán ilyen szoros a kapcsolatom a bandával is. Kértem, hogy meséljen rólam is egy kicsit. Állítólag nagyon szerettem csavarogni, ezért sem lepődött meg, hogy nem vagyok a kórtermemben. Imádtam álmodozni, orvos akartam lenni. Szerettem másokon segíteni. Sokat válogattam, rengeteg idő volt, mire eldöntöttem valamit.
- Tényleg, ezt még a váróteremben adták nekem. Kérték, hogy adjam oda neked. - majd egy telefont nyújtott felém - Ez a tied. Az autódban találták.
Gyorsan elvettem tőle, majd felkapcsoltam. A háttérképemen én voltam egy fiúval. Sajnos, a srác arca nem látszódott rendesen, mert eltakarta a hajammal. A telefon le volt kódolva, ezért nem tudtam felnyitni.
- Ő ki? - mondtam izgatottan, a háttérképemet nézve.
- Mutasd csak. - majd maga felé fordította a telefont - Fogalmam sincs. A hajadtól nem látszik semmi.
- Ezek szerint volt barátom. Te nem tudsz erről valamit? - hangomon hallatszott, hogy kicsit felidegesedtem.
- Nem. - felelte lehajtott fejjel.
- Hogyhogy nem? Te voltál a legjobb barátnőm, nem igaz? Biztos mondtam valamit róla. Vagy még a kódot sem mondtam el, hogy hogy tudnám ezt felnyitni? - kezdtem egyre idegesebben beszélni SooJun-nal.
- Tényleg nem tudom! Igazából, már elég régóta csak Skype-on beszéltunk. Körülbelül fél éve elköltöztem Szöulból.
Mihelyst kimondta ezeket SooJun, újból eszembe jutott egy emlék:
- Biztos nem jössz velem? Sokkal nyugisabb az a környék, mint a főváros. - mondta SooJun, miközben az autójába pakolta a bőröndöket.
- Nem. Jobb ha itthon maradok. - mosolyogtam.
- De azért majd tartani fogjuk a kapcsolatot, ugye? - kérdezte, miközben megölelt.
- Biztosan.
- SeoYeon? Itt vagy? - mozgatta a vállamat SooJun.
- Jajj, igen. Bocsi. És bocsánat azért is, hogy az előbb felidegesedtem. - mondtam nyugodtabban.
- Semmi baj, gondolom milyen rossz lehet most a helyedben.
- Nem valami szuper. Nincs kedved kajálni menni? - tettem fel a kérdést, miközben korgott a gyomrom.
- De, mennyünk. - nevetett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése